Derby szeletek befogó tesztje
Hajdanában Derby név alatt borotvahab, ömlesztett sajt, keksz is létezett, napjainkban étbevonóval mártott mindenízű szeletek kaphatóak a Bonbonetti Kft. jóvoltából. Most ha nem is futja egy átfogó tesztre, egy befogóra talán mégis.
Édességért nyavalygó gyerek száját és emésztőrendszerét, majd alsónadrágját befogó, Mme Tussaud panoptikumában is helyt álló csokoládészurrogátumok ezek a szeletek, a teszt alanyai, a képen fentről lefelé haladva valamennyire láthatóak, előbb a kétrétegűek, mandulamarcipános-meggyízű, kakaós-alkálibohócos és a tejszíneskávé-kaftánpelyhes változatok, majd a két egyrétegű, úgymint banán illetve meggyízű szeletek. A legelső random zsebből húzott darab a tejszínes kávézaccmutatványos típus, amire valami bohókás ötlettől vezéreltetve egy "a kép csak illusztráció" jellegű cappucino termékfotót pingáltak, mert a festék manapság filléres dolog, a csokoládé viszont drága. El is érkeztünk mondanivalónk lényegéhez, a csokoládé problematikájához. Csokoládéallergiások nyugodtan lakmározhatnak ezekből a szeletekből, az étmassza, a bevonó, a burok vagy minek nevezzem, szóval ez a legalább 20%-os arányban jelen lévő szintetikus organizmus se ízben, se illatban, se tapintásban, se kémiai reakciókban, se fizikai paraméterekben nem emlékeztet a csokoládéra. Ez szar! Hosszas tapogatás után is legfeljebb barna gyurma, viaszgyertya állagú, íztelen, szagtalan anyag, egyfajta szilikonfaggyú. Ha átrágjuk magunkat ezen a másodlagos burkolaton, egy igen édes, lisztes állagú szelethez érkezünk, mely különböző íznyomokkal van átitatva. A kávés, vagyis cappucinos szeletben az édesszájúaknak is eltúlzott cukrosság mögül előbukkan némi kávéíz, a többször átfőzött senseo kávépárna képzelt szopogatására emlékeztető szinten. Aki ilyen csokoládét kénytelen gyermekként enni, nem fogja kívánni átélni a retro élményét. Talán azért is, mert ilyen borzalmat nehéz lesz tudatosan előállítani, megismételni pár évtized múlva, egyrészt a technológia kérlelhetetlen fejlődése miatt, másrészt mivel gyaníthatóan addigra védett életformának fogják nyilvánítani a most még ismeretlen eredetű, rendeltetésű barna burkolatot a szeleteken. Sikeresen legyűrtük az első akadályt, a következő véletlenül kiválasztott egyed (érted, hogy egyed!), a mandulamarcipános-meggyes kombináció. Egész jó, meggyes íz, de inkább süti íz, kezdjük megszokni a barna burok ízetlenségét, a marcipán valamelyest hasonlít a búcsús kekszrudak ízére. Ehető, jobb mint amire számítottam. A harmadik versenyző a képen számomra az imént kakaós-alkálibohócosnak látszó, valójában kakaós-kókuszos szelet, ami inkább rumos beütésekkel emlékeztet ugyan a kókuszra, de ne számítson senki a Bounty naturális kókuszosságára, ez inkább a rumos kókuszgolyóban lévő kókuszkrém ízvilága, de nem annyira sikerült jól, mint a meggyes jószág. Az egyszerű szeletek egy tizessel olcsóbbak mint a nagy testvérek, a meggyes felemás érzéseket szül ugyan a rajta lévő barna szar miatt, kicsit gumis az állaga, de jobb, összehasonlíthatatlanul jobb, mint a duplarétegűek bármelyike. Minek bonyolítani ugye, amit elbaszunk? Nemes egyszerűség, kisebb anyagi kár jellemzi az olcsóbb szeletkéket. A banános marad a végére és megnyeri a versenyt, a töltet gumissága a habosított banándesszertekre emlékeztet, jó műbanán íz, olyan amilyennek lennie kell, boldog vegyészeti produktum, nem árt, nem használ, annyit ér, amennyibe kerül. Kontroll teszt is készült a termékek másodpéldányaival, ezúttal a kóstolás előtt hűtőben tároltuk őket, hátha kedvezően befolyásolja az ízélményt a hőfok. Azonban a szar hűtve is szar maradt, a bevonó hidegen még annyira sem oldódik nyálban mint eddig, a megcsócsált ragacsos gombócot nem sikerült lenyelni, a kukában végezte. Röviden összegezve a teszt tanulságait, a bevonómasszás átverés csillaga lassan leáldoz, egyszer meg lehet etetni az emberekkel a szart, azaz egyszer sem. Komolyabb alapkutatások szükségeltetnek a lenyelhető típusú csokoládépótlószerek kifejlesztése érdekében. Nagyon drukkolunk, hogy sikerüljön!
